Nekik tényleg találkozniuk kellett.
Varázslatos érzés lehet szembesülni azzal, amivel ez a kínai házaspár szembesült. A 35 éves férj épp az anyósa dolgozószobáját rakta rendbe, amikor a kezébe került egy 2000-ben, azaz a feleségével való megismerkedése előtt több mint egy évtizeddel lőtt kép. Ezen a feleség látható – háttérben pedig ő.
A fénykép akkor készült, amikor a nő – még 17 éves lányként – Csingtao városába tett látogatást az édesanyjával, és a Május negyedike téren lévő szobor előtt ült le fotómodellnek. Mögötte pedig épp az – akkor még csak leendő – kedvese sétál el.
Az a vicces, hogy 2012-es házasságkötése után a pár együtt is ellátogatott ugyanoda, szóval már közös kép is van róluk a szobor előtt – de ezt a sorsszerű felfedezést csak most tették.
Barátaik mind úgy reagáltak erre: a sors megkérdőjelezhetetlenül egymásnak teremtette őket, hiszen újra és újra keresztezte az útjukat.
Videó:
Forrás: Daily Mail