10 ember, aki páratlan akaraterővel maradt életben

Ha a nehéz időkben elhagyna a hited, a következő 10 emberre gondolj és egyből talpra állsz.

A következő pár sorban 10 embert mutatunk be, akiknél aligha létezik elszántabb a földön. Ők a lehető legreménytelenebb helyzetekből kászálódtak ki akaraterejüknek köszönhetően, hogy aztán a nehezebb időkben példát vehessünk róluk.

500 kilométer a jéghideg Antarktiszon

1912-ben három ausztrál tudós kezdte meg expedícióját az Antarktiszon. Egy sajnálatos balesetnek köszönhetően egyikük szakadékba esett a csapat szánjával és az élelmiszerük nagy részével együtt. Két társa, Douglas Mawson és Xavier Meritz kénytelen volt visszafordulni a bázisra, ami azonban 310 mérföldre, azaz majd’ 500 kilométerre volt tőlük. Meritz a visszaúton életét veszítette, de Mawson hihetetlen élni akarásának köszönhetően legyőzte az éh- és a fagyhalált is, és hazatért.

80 perc a jeges vízben

Anna Bagenholm éppen a hegyekben síelt, amikor egy fagyos vízesés mellett a jeges vízbe esett és beszorult a jégtáblák alá. Egészen pontosan 80 percet töltött el a jéghideg pokolban, mire sikerült kiszabadítaniuk a kiérkező csapatoknak. Az orvosok elmondása szerint 3 órán keresztül küzdöttek a nő életéért, akinek példátlan akaraterején kívül a “hibernált” állapot segített túlélni a kellemetlen fürdőzést.

10 nap a sivatagban élelem és víz nélkül

Mauro Prosperi pechére a Szahara kegyetlen szárazságában próbálta lefutni a maratont, amikor egy homokvihar letérítette kijelölt útjáról. Ezután nem kevesebb, mint 290 kilométert haladt rossz irányba, mikor rájött, hogy valami nem stimmel. 10 napon keresztül bolyongott a sivatagban élelem és víz nélkül, ahol többször megkísérelte az öngyilkosságot is. Csak éjszaka mozgott, nappal próbálta meghúzni magát. Szerencséjére a végkimerülés előtt nomádok egy csoportja talált rá és segített rajta. Mauro két évvel később sikeresen teljesítette a maratont. Ez aztán az akaraterő!

Zuhanás 10 kilométer magasból

1972 januárjában Vesna Vulovic légiutaskísérő a Koppenhágából Belgrádba tartó repülőn teljesítette aznapi feladatait, amikor bekövetkezett a baj. Körülbelül 10 ezer méteren repültek, mikor a gép hátuljában bomba robbant és zuhanásnak indult. A roncsokat a hegyekben találták meg, ahol 27-en életüket is veszítették, kivéve Vesna, aki csodával határos módon túlélte a balesetet. Három csigolyájának törése következtében ugyan lebénult, de így is hálás lehet, hogy megmenekült.

3 hónap a sivatag közepén

2001-ben az ausztrál Ricky Megee – talán egy vad éjszaka után – egyszer csak a sivatag kellős közepén ébredt. Arra azóta sem emlékszik, hogyan került oda, arra viszont annál inkább, hogy három hónapot lehúzott ideiglenes lakhelyén. Faágak segítségével menedéket épített magának, szöcskékkel és szárított békákkal táplálkozott, ameddig a helyi farmerek rá nem találtak. Azóta biztosan jobban ügyel, hol hajtja álomra a fejét.

4 nap egy jókora szikla alatt

2003-ban a Canyonlands Nemzeti Parkban történt, hogy Aaron Ralston hegymászó egy hatalmas sziklatömb fogságába esett. A 300 kilós kő alatt négy napot töltött el Ralston, mire eldöntötte, hogy menekülése érdekében levágja saját jobb karját. A hátizsákjában heverő kés segítségével, bátorságának és leírhatatlan akaraterejének köszönhetően, a halál ajtajának küszöbéről fordult vissza a hegymászó. Róla szól a 127 óra című film, amit azonban csak erős idegzetűeknek ajánlunk.

Élet a majmok között

Méghogy a Tarzan csak egy mese! Marina Chapmant négyéves korában rabolták el, hogy aztán a kolumbiai esőerdőben térjen magához. A mesébe illő fordulat akkor következett, amikor az elárvult kislányt egy majomcsalád fogadta magához és tanította meg mindenre, ami a dzsungelben való túléléshez szükséges. Marina vadászott, fára mászott és mindent úgy csinált, ahogy azt újdonsült gondviselőitől látta. Néhány évvel később aztán egy valódi család talált rá, akik aztán magukhoz is vették a lányt. Marina azóta is biztosan sűrűn látogatja egykori “pótszüleit”, akiknek életét köszönheti.

76 nap a nyílt óceánon

1982-ben az Atlanti-óceánon hajózott Steven Callahan, amikor hatalmas viharba keveredett. Hajója elsüllyedt, ő pedig csak egy felfújható csónakon vészelte át a történteket. Ezután csak rajta múlott, hogy meddig bírja a nyílt óceánon. 76 napig küzdött a túlélésért, ezalatt halakkal táplálkozott és még egy cápatámadást is megúszott. 3200 kilométer evezés után halászok találtak rá és mentették ki a víz fogságából. Azt nem tudni, azóta hányszor ült hajára.

A fémmel teli test

Katrina Burgess autókázása majdnem végzetes balesetbe torkollott, amikor 100 km/órás sebességnél elveszítette az irányítást kocsija felett és lerohant az útról. A csattanást csodával határos módon túlélte, azonban testének több pontját is fémrudak kötik össze. Aznap Katrina nyakát, medencéjét és bordáit is törte, sőt, a tüdeje is megrongálódott. Az orvosoknak köszönhetően viszont ma is teljes életet él, és egy modellügynökségnek dolgozik.

3 nap a padló fogságában

Coolidge Winesett 75 éves korában szenvedett balesetet. Történt ugyanis, hogy az idős nyugdíjas hétvégi házában megrepedt alatta a padló, őt pedig derékig elnyelte. Mivel egyik karja egy súlyos stroke következtében már korábban lebénult – és fiatal sem volt már -, képtelen volt kiszabadulni a kényelmetlen helyzetből. 3 napig volt saját háza fogságában, mígnem egy arra járó postás meg nem mentette.

Ezek után nem mondhatod, hogy van az a szorult helyzet, amelyből nem lehet kiszabadulni. Ha ezeknek az embereknek sikerült a halál torkából visszatáncolniuk, eléd sem állíthat leküzdhetetlen akadályt az élet.

Forrás: Bright Side