Ingyen szétosztotta sütiszállítmányát a hóban elakadt kamionos a többi sofőrnek

Ünnepelt hőssé vált a kegyetlen időben, ami Angliát sújtja.

Angliában már rengeteg figyelmeztetést elhangzott a napokban a kegyetlen időjárás érkezéséről. Mindenfelé hangsúlyozták a médiában, hogy most TÉNYLEG csak az induljon útnak, aki semmiképp se tudja elhalasztani azt. A hóvihar ugyanis sokfelé áthidalhatatlan akadályokat képez.

Sajnos azonban a szállítmányokat ilyenkor is el kell juttatni A-ból B-be, így a kamionsofőröknek ugyanúgy meg kell tenniük az útjukat. Csakhogy a hóvihar ezúttal rajtuk is kifogott: az A1-es úton, az ország északi részén sorra akadtak el a hatalmas járművek.

A Greggs Delivery nevű cég sofőrje pedig a nagy tehetetlenségben gondolt egyet, és úgy döntött: elkezdi szétosztani sorstársai között a kamionjában rostokoló temérdek fánkot, tortát és süteményt.

A brutális hidegben, álló kamionban fagyoskodva és órákig várva, hogy történjen valami, ez valóságos megváltás.

Természetesen a jótékony akcióba az is belejátszott, hogy a finomságok kárba vesztek volna, áruként már nem lehetett volna eladni őket, de azért a vadhidegben, kilométereket gyalogolva fel-alá sütit osztogatni – ez mindenképpen becsülendő tett.

Fotó: LADBible

Forrás: LADBible