Tamponokat és betéteket gyűjt egy tizenéves: amikor kiderült, miért, akkor tömegével kezdtek beszélni róla

Sajátos célból gyűjti a női higiéniához elengedhetetlen felszereléseket.

Vannak dolgok az életben, amelyek gyakorlatilag tabutémának számítanak, annak ellenére, hogy ugyanolyan evidenciák és szükségszerűek, mint az evés vagy az alvás. Ilyen például a szexuális életünk, a WC-n végzett tevékenységünk, vagy épp a menstruáció. Kerülendő, indiszkrét, sőt akár taszító témának tartjuk, holott egy teljesen természetes jelenségről van szó, ami ráadásul rendkívül fontos, hogy higiénikusan menjen végbe minden hónapban – komoly betegségek és a termékenység kérdése múlhat rajta.

Egy 14 éves, Lily nevű lány is megértette ezt, és úgy döntött, a tettek mezejére lép. Nekiállt tamponokat és intim betéteket gyűjteni, mégpedig azért, hogy a hajléktalanszállókon és az utcán élő nőknek adja őket.

A szegénységben és nélkülözésben élő embereknek, mint tudjuk, sokszor választaniuk kell, miről mondanak le.

Az ételről vagy a fejük felett lévő tetőről lemondani nagyobb érvágás, mint a higiéniához szükséges felszerelésről. Ezért a nincstelen nők jellemzően a tamponokról és tisztasági betétekről tesznek le elsőként – ami nagyon nagy veszélyt jelent az egészségükre, és akkor még nem beszéltünk arról, milyen kellemetlen, kiszolgáltatott és nehéz helyzetbe kerülnek e felszerelések híján.

Lily fejébe akkor hasított az ötlet, amikor az irodalomtanára egy esszé megírását adta ki az osztálynak házi feladatként. A lány a hajléktalanok helyzetébe és a női jogokba ásta bele magát, ekkor tudta meg azt is, hogy az otthontalan nők miről mondanak le elsőként a spórolás jegyében.

Lily ezért kevésnek érezte, hogy csupán megírja a kötelezően kiadott esszét, és nekilátott intim női felszerelést gyűjteni, majd azokból csomagokat összeállítani – egy csomag nagyjából egy havi ciklusra elég. Az összeállított dobozokat pedig szétosztotta a hajléktalan nők közt.

A kezdeményezése annyira sok embert rázott fel, hogy nem sokkal később már 3000 dollárnyi támogatást tudhatott magáénak, amiből folytathatta a csomagok összeállítását.

“Úgy néz ki, lassan egy évre elegendő intim felszereléssel tudom ellátni a hajléktalanszállóban élő nőket!” – nyilatkozta boldogan a sok felnőttnél jóval érettebben gondolkodó tinédzser.

Forrás: boreddaddy.com