Majdnem 100 kutyát megmentett a téli olimpia egyik indulója

A síelő nem tudott elmenni amellett, hogy milyen áldatlan körülmények között éltek az ebek a dél-koreai kutyafarmon.

Gus Kenworthy a freestyle sí olimpikona, emellett hatalmas szíve van, és az állatok megmentője címet is kiérdemli. Mit sem számít az, ha az olimpiáról érem nélkül tért haza, ha figyelembe vesszük, hogy közel 100 nehéz sorsú eb életét tette könnyebbé.

Gusnak sikerült ugyanis meggyőznie egy dél-koreai kutyatenyésztőt, hogy zárja be tenyészetét, ahol szenvedés volt az élet a négylábúak számára. A kimenekített állatokat Kanadába és az Egyesült Államokba szállítják, ahol szerető családokhoz kerülhetnek. Egyiküket, a kicsi Beemo-t pedig Gus fogadja örökbe.

Fotók forrása: Happiest

“Nem az én dolgom, hogy nyugati eszméket dugjak le az itteniek torkán. De ahogy ezekkel az állatokkal bántak, az teljességgel embertelen. A kultúra sosem indokolhatja a kegyetlenséget.”

Gus már 2014-ben a szocsi téli olimpián is megmentett 5 kóbor kutyát.

Forrás: Happiest