Vajna házaspár: Timi szerelmet vallott, Andy szerint minden rendben köztük

Vége köztük mindennek, vagy ez csak figyelemfelkeltés?

Vajna Timi egyedül töltötte a Valentin-napot, amiről explicit ki is írta Insta-sztorijában, hogy gyűlöli, és egy magányosan iszogató, síró animációt is kitett hozzá.

A múlt hétvégi Story Gálán, mint azt már mi is megírtuk, Andy Vajna a titkárnőjével tűnt fel Timi helyett, aki azt mondta: több van köztük puszta munkakapcsolatnál.

Most viszont Timi egy mindent megkérdőjelező képet tett ki Facebookjára, ami róla és férjéről készült, “Örökké szeretlek!” kiírással.

A Blikk azt írja, Andy állítása szerint minden rendben van köztük, így ez a fotó értelmezhető az elmúlt napok híreinek ellentmondó leleplezésként is – csak a feltűnéskeltés miatt keltették viszonyuk megromlásának érzetét -, de azért úgy is, hogy a feleség az őt elhagyó férj után sóvárog.

Timi egyébként éppen az amerikai állampolgárságot próbálja megszerezni, amihez hat hónapot kell távol töltenie: ez magyarázat lehet arra is, miért nem volt ott a gálán.

Forrás: Blikk