100 éve halt meg Gustav Klimt- 8 érdekesség az életéből

A festőművész, akinek műveit mindenki ismeri, akár érdekli a festészet világa, akár nem.

A világ egyik legnagyobb hatású festőművésze, Gustav Klimt éppen 100 éve halt meg. Erotikus, kibontott hajjal ábrázolt nőalakjai táskákon, ékszereken, ruhákon is gyakorta feltűnnek.

1. Festményei napjainkban hatalmas összegekért cserélnek gazdát. 2003-ban egyik képét több mint 29 millió dollárért (több mint 7 milliárd forint) adták el, míg 2006-ban egy másik képét több, mint 135 millió dollárért (kb. 33 millárd forint) vásárolta meg egy New York-i galéria, ezzel megelőzve Picasso rekordját.

2. Klimt munkássága megosztotta kora társadalmát. Festményei ellen ilyen és ehhez hasonló tiltakozó levelek érkeztek: “Nem a szabad művészet és a meztelenség ellen küzdünk, hanem a csúf művészet ellen”. Ám sokan álltak mellette, és alkotásai a világhírnévig repítették.

3. Noha műveiből süt az erotika, Gustav Klimt élete végéig édesanyjával lakott, úgy látszik, a mama hotel előnyeit már akkor is ismerték.

Fotó: Facebook

4. Klimt sosem nősült meg, ám pletykák keringtek arról, hogy modelljeivel kalandokba bocsátkozott. Állítólag festményei mellett 14 törvénytelen gyermeket is alkotott. Közülük csak 3 gyermeket ismert el sajátjaként.

5. 1894-ben a bécsi egyetem megbízta egy olyan freskósorozat elkészítésével, amely hűen ábrázolja az orvostudományt, az igazságszolgáltatást és a filozófiát. Azonban amikor bemutatta a vázlatokat, visszavonták a megbízást. Az előlegként fizetett összeget is visszakérték, holott a művész több évig dolgozott a vázlatokon.

Fotó: Wikipédia

6. Két testvérével is együttműködött munkája során. Georg, aki szobrász és ötvös tanulmányokat folytatott, több festményének keretét tervezte meg és készítette el. Ernst öccsével együtt megalapította a Művészkompánia társaságot, ahol főleg épületek dekorálását készítették. A karlsbadi fürdőház mennyezetének freskója is az ő kezük munkáját dicséri.

7. 1892-ben Ernszt és apja is meghalt, így rá hárul a család eltartása. A helyzet hatására depressziós lesz, ez megmutatkozik az alkotásaiban is.
8. 1893-ban Magyarországon is járt, a tatai várszínház elkészítésével bízta meg Esterházy Miklós.

Forrás: Wikipédia