Tanárát ejtette teherbe egy diák Szegeden

A történelemtanárnő továbbra is az iskolában tanít, hamarosan megszüli gyermekét.

Az egyik szegedi középiskolában szerelmes lett egymásba egy történelmet tanító tanárnő és az egyik diákja. Egészen odáig jutott a kapcsolatuk, hogy a tanár terherbe is esett. A kapcsolatról tudomást szerzett az iskola, és belső vizsgálatot indítottak az ügyben a tankerülettel együtt. Mind a két vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a fiú érettségije után esett meg a tagadhatatlan.

Az iskola igazgatója elmondta: tudták, hogy a tanárnő jóban van a diákjaival, azonban mindenkit nagyon meglepett, amikor kiderült az érintett diákkal való kapcsolata.

Nem tudni, hogy a tanárnőt felelősségre vonták-e a kapcsolat miatt. A hölgy továbbra is az intézményben tanít, és hamarosan megszületik a gyermeke is.

Forrás: Blikk