Elárulta Hosszú Katinka, miért nem indul a versenyeken

Végre egyértelműen megfogalmazta a versenylemondásai okát.

Miközben szerda reggel arról adtunk hírt, hogy Hosszú Katinka és Shane Tusup a jelek szerint ismét együtt edzenek, az úszónő azt is elárulta, miért mondja le az utóbbi időben a versenyeit. Az év első antwerpeni pénzdíjas viadala után ugyanis a most hétvégén esedékes luxemburgi Euro Meet elnevezésű úszóversenyt is kihagyja. Magához képest később kezdte a tréninget, ráadásul nem is edző-férjével készül. Segítsége persze akad, ugyanis edzőpartnere, a Miamiba is vele tartó Dudás Dániel most egyfajta trénerként is funkcionál mellette.

“A formám nem az igazi, én pedig nem állok úgy rajthoz, hogy nem érzem tökéletes állapotban magam. Nem tudok félvállról venni egyetlen egy versenyt sem. A formába hozás időszakában a sérülés kockázata is jelentős, nem szeretnék hosszabb kihagyást emiatt.”

– tolmácsolta a Borsnak Hosszú Katinka szavait a sajtófőnök, Kiss Kinga.

Ezeknek a versenyeknek a kihagyásával egyébként még nem dől össze a világ, idén ugyanis a főverseny az augusztusi Glasgow-i Európa-bajnokság lesz. Ám valódi tréner nélkül felkészülni a kontinenstornára szinte lehetetlen, így lassan döntenie kell a bajai úszónőnek, hogy kinek az irányításával kíván edzeni.

Iron Lady (@hosszukatinka) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Bors