3 tévhit az 560 éve megkoronázott Mátyás királyról

Tények, amelyeket mindannyian megtanulunk róla még iskolásként, pedig nem is igazak.

I. Corvin Mátyást 1458. január 24-én választották a magyarok királyává, ahogy a történelemkönyvek is írják: “a Duna jegén”, miután háromszor dobták fel a koronát és az mindháromszor a fejére esett. Az igazságos Mátyásról azonban több mindent vélünk ténynek, ami valójában csak legenda.

1. Nem volt korona

Hogy rögtön az elején kezdjük, a koronázás dátuma stimmel, ám egyáltalán nem a Duna jegén történt, sőt korona sem repkedett a levegőbe, hanem a német-római császárnál, III. Frigyesnél várt arra, hogy 80 ezer aranyforintért visszavásárolják. A 15 éves Mátyás ekkor még Podjebrád György őrizetében volt Prágában.

2. Mátyás nem volt igazságos

Bár ez a szókapcsolat terjedt el, Mátyás egyáltalán nem volt különösképp igazságos király, keménykezű viszont annál inkább. Olyan értelemben igazságosnak nevezhető, hogy az általa kidolgozott adórendszer mindenkit egyformán érintett, de az állandó hadjáratok, a Fekete sereg fenntartása és a korona már fentebb említett 80 ezer aranyforintba kerülő visszavásárlása óriási költségeket jelentettek neki, amiknek köszönhetően csak emelte és emelte az adókat, illetve bevezette a talán még ismerősen csengő rendkívüli hadiadót is.

3. Sosem járkált álruhában

Nagyon szerettük gyerekként ezeket a történeteket, amikor az álruhás Mátyás a nyílt utcán vagy a szegények házában szolgáltatott igazságot. Csakhogy Mátyásnak soha nem volt sem ideje, sem affinitása álruhában járkálni, fényűző reneszánsz módra élni viszont annál inkább.

Emiatt és a rengeteg, magas adó miatt kifejezetten elmondható, hogy nem szerette őt a népe különösképpen.

Az álruhás, igazságtevő Mátyásról később születtek meg a legendás történetek, amikor a gyengekezű uralkodók alatt felmerült az igény egy újabb Mátyás-szerű, szigorú és erőskezű királyra.

A jobbágyok egyébként nagyon sokszor azt sem tudták, hogy ki éppen a királyuk, nekik ugyanis a földesúr személye számított.

Kép: Wikipedia

Forrás: nekemtetszik.net