Egy ügyvéd sejti, hol lehet VV Fanni holtteste

A gyanúsított tagadja, hogy megölte volna Novozánszki Fannit, akinek még mindig nem találták meg a holttestét.

A nyomozók nagy erőkkel keresik továbbra is VV Fanni holttestét, és most egy büntetőügyvéd különös, ám logikus elmélettel állt elő arról, miért nem találják a lányt, és hol lehet vajon. Dr. Györei Péter ezt írja blogján:

“Ha feltesszük, hogy a gyanúsított mozgása Budapesttől Siófokig, majd Dunaújvárosig rekonstruálható volt mobiltelefonja, illetve a használt autó GPS jelei alapján, akkor elvileg valahol ezen útvonal környezetében meg kellett volna már találniuk a rendőröknek a holttestet. A GPS jelek alapján az is megállapítható, hogy mely útvonalon haladt megállás nélkül az autó, és melyek azok a helyek, ahol hosszabban időzött, így földrajzilag számottevően leszűkíthető a kutatási terület”

“Két magyarázat lehetséges arra, hogy a fentiek ellenére miért nincs meg még mindig a holttest. Lehetséges, hogy az elkövető a Dunába dobta a testet, és az megrekedt valahol a víz alján vagy egy távoli, kieső partrészen. A másik elképzelhető magyarázat, hogy a gyanúsított utazása valamely pontján – legalábbis átmenetileg – hátrahagyta mind a gépkocsit, mind a mobiltelefonját, és egy másik járművel szállította VV Fanni holttestét arra a helyre, ahol aztán attól végleg megszabadult” – írja blogján Dr. Györei Péter.

Annak ellenére, hogy az emberöléssel vádolt férfi tagadja a vádakat, egyelőre nem kell attól tartani, hogy kiszabadul. Dr. Lichy józsef, VV Fanni családjának ügyvédje elmondta: ha csak bűnsegédnek tekintik, akkor az is elég ahhoz, hogy jövő november végéig rácsok mögött tartsák. A férfi a hazugságvizsgálatot is megtagadta.

VV Fanni 2017 novemberében tűnt el otthonából, a rendőrök december elején közölték családjával, hogy meghalt. Édesanyja szerint Fanninak a pénz miatt kellett meghalnia. A gyilkossági ügyet egyelőre nem sikerült felgöngyölíteniük a nyomozóknak, a holttestet sem találják.

Forrás: Szeretlek Magyarország