Fucsovics derekasan küzdött a nyolcaddöntőben, Federer is őt dicsérte

Két órán át bírta a magyar sportoló a világ korábbi legjobb teniszezője ellen, de nem tudta legyőzni a svájcit.

Igazi szenzáció, hogy Fucsovics Márton az Australian Open nyolcaddöntőjében játszhatott, ráadásul a címvédő Roger Federer ellen. A magyar teniszező nagyon erős játékot mutatott, ám a tornán bemutatott sikeres menetelése most véget ért. Federer 6:4-re nyerte az első szettet, ám közben volt olyan pillanat, hogy Fucsovics 0-40-ről fordított.

A második játszmában is nagyon jó teljesjtményt hozott a magyar versenyző, ám Federer szervái kifogtak rajta, így nem tudta ezt sem megnyerni. A harmadik játszmára pedig kifáradt Fucsovics, ennek 6:2 lett a vége.

Ám azzal együtt, hogy Fucsovics két óra küzdelem után elveszítette a meccset, szenzációs teljesítmény, amit az AusOpenen nyújtott. Federer is elismerően nyilatkozott róla:

“Nagyon jól játszott, mindene megvan, ami a modern teniszhez kell. Biztosan nehéz mentálisan odamenni két szettes hátrányban, így nem is csoda, hogy ez lett a vége. De nagyon gyors és pontos játékos, sok sikert kívánok neki a továbbiakban.”

Az is rég nem látott magyar tenisz siker, hogy Fucsovics első meccsét megnyerte a tornán, azzal pedig neki is és a magyar sportnak is régi álma teljesült, hogy bejutott a nyolcaddöntőbe. Várhatóan ezzel a 62. vagy a 63. helyre fog feljönni a világranglistán.

Forrás: Index