Egyre képzetlenebbek a magyar fiatalok, lecsökkent a diplomások aránya

2015-től kezdve csökken a 25-29 évesek körében a diplomások aránya.

Vannak, akik diploma nélkül is sokra viszik, elég csak Bill Gatesre gondolni, míg mások 3 diplomával titkárnőként dolgoznak. A diploma megléte egy első lépés a karrierépítésben, de nem jelent garanciát a sikerre, ahogy hiánya sem zárja ki azt, hogy valaki egzisztenciát építsen. Mégis intő jel az, hogy hazánkban egyre inkább csökken a diplomás fiatalok aránya.

A Portfolio megírta, hogy egyre képzetlenebbek a magyar fiatalok. A KSH 25 és 29 év közöttiekre vonatkozó adatai alapján 2003-tól 2012-ig végig emelkedett a diplomások aránya a fiatal felnőttek között, ekkor stagnálni kezdett, 2015 óta pedig már csökken a fiatal diplomások aránya.

A legfrissebb adatokból az látszik, hogy a 25-29 évesek 27,8 százalékának van diplomája. És ez az arány tovább romolhat, mivel a most érettségizettek, valamint a húszas éveik elején járók közül sokkal kevesebben jutnak be az egyetemekre, mint 5-10 éve a fiatalok közül.

Forrás: HVG