Több mint 400 ezer forintra büntettek egy nőt, aki a férje e-mailjeit olvasgatta

Pedig az is kiderült, hogy jól sejtette a svájci nő: férjének viszonya volt, nem is egy.

Gyanús lett egy svájci feleség számára, hogy miért készített új e-mail címet a férje, ezért közös számítógépük elé ülve nekiállt próbálkozni, hogy belépjen a fiókjába. Próbálgatta a korábban felírt közös jelszavakat, míg nem az egyikkel sikerrel járt (a férj tehát vagy nagyon ügyetlen volt, vagy valahol mélyen szeretett volna lebukni…). Kiderült ugyanis, hogy férjének viszonya van, méghozzá nem is egy.

A férfi azonban azzal reagált az ebből kirobbanó konfliktusra, hogy elköltözött, majd feljelentette nejét, amiért az feltörte az e-mail fiókját.

A nőt először, még tavaly februárban nem kevesebb, mint 9900 frank, azaz nagyjából 2,7 millió forint bírságra kötelezték abban az esetben, ha négy éven belül újra elkövet valamilyen vétséget. Emellett 4300 frank bűnügyi költséget is kiszabtak neki.

A fellebbezéssel aztán ezt sikerült lejjebb tornászni 1500 frankra, vagyis nagyjából 410 millió forintra, arra hivatkozva, hogy a nő valójában nem törte fel a férje fiókját, hiszen már eleve tudta a jelszót.

Amennyiben ezt a bírságot nem fizeti be, a hackerfeleséget akár 3 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Forrás: Metro

Kiemelt kép: Thinkstock