Terence Hill Bud Spencer emlékére forgat filmet

A 78 éves Hill maga fogja játszani a barátja emlékére készített film főszerepét.

Terence Hill a 2016-ban Rómában, 86 éves korában elhunyt színész kollégája előtt akar tisztelegni azzal, hogy filmet forgat az emlékére. Kettejük között legendás barátság szövődött, számtalan filmben játszottak együtt. A Me ne vado per un po (Egy időre elmegyek) című filmet a tervek szerint tavasszal mutatják majd be Olaszországban. A produkció egy olyan férfiról fog szólni, aki Harley Davidsonjával Olaszországból elindul Spanyolországba, hogy magára találjon.

Hill elmondta:

“Senki nem tudhatja, hány napja van még hátra. De annyi tervem van még, hogy inkább nem is gondolok erre”.

Forrás: HVG

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!