Szabó Zsófi elmesélte, mi történt a szülőszobán, és bájos fotót posztolt kisfiáról

Hollywoodi jelenetnek érezte, mikor férje megjelent mellette.

5 hete hozta vi­lágra Szabó Zsófi kisfiát, Men­delt. Most elő­ször osztotta meg élete nagy pillanataita nagyvilággal:

“Sok mindenre számítottam, de azokra a mély érzésekre, amelyeket a fiam érkezése elindított bennem, képtelenség lett volna felkészülni. Csak egy kontrollvizsgálatra érkeztem az orvoshoz, aki úgy ítélte meg, jobb, ha itt maradok, mert megindítja a szülést, és császármetszéssel segíti világra a babát.”

Másik váratlan esemény is történt aznap. Korábban férje, Zsolti végig azt mondta, hogy az apukának kint a helye, így Zsófi az anyukájával beszélte meg, hogy mellette lesz. Ám az élet máshogy hozta:

„A műtő folyosóján viszont anyu és Zsolti is beöltöztek. (…) Kimentek anyuért, csakhogy ő közben rosszul lett, az orvosok erre közölték Zsoltival, hogy azt szeretném, ha ott lenne mellettem, és ő jött is. Meglepett az érkezése. Olyan volt az egész jelenet, akár egy hollywoodi filmben. Bevallom, el is sírtam magam.”

Zsófi a közösségi oldalán megmutatta a kis Mendelt rajongóinak.

Bemutatom nektek az én csodálatos, éjszaka ébren lévő fiam, Kis Mendelt 😄❤️ Most pedig alszom 1-2 órát 😅 További képeket láthattok családunkról, a ma megjelent Story magazinban!

Közzétette: Szabó Zsófi oldala – 2018. január 10.

Zsófi kisfiában a megboldogult nagypapa, Szabó Gyula vonásait fedezte fel:

“Egyik reggel épp szoptattam, akkor nyitotta ki először a szemét, én pedig elsírtam magam: édesapám gyönyörű kék szeme nézett rám, és az ő határozott mozdulatait láttam újra magam előtt.”

Forrás: Ripost