Megszólalt Katinka bajai nevelőedzője, akinek Tusup a középső ujját mutogatva üvöltözött

Sokan úgy vélik, ez az eset volt a kirobbantója a jelenlegi helyzetnek.

Miután az úszók szövetségi kapitánya is kifejtette véleményét Hosszú Katinkáról és Shane Tusupról – kimondottan olyan megfogalmazásban, amely szerint a pár már nincs együtt -, most Pass Ferencet is megkérdezték, mit gondol a láthatóan kérdéses helyzetről az úszóolimpikon és amerikai férje között. Pass volt az, akinek Tusup a tavalyi,  XV. Bajai Halászlé-kupán a két középső ujját bemutatva ordibálta, hogy “thank you”, majd “fuck you Mr. Pass”, miután az  Iron Aquatics úszója csak 2-3 másodperccel később ugrott a medencébe, mint négy ellenfele. Tusup szerint nem lehetett jól hallani a rajtjelet. Mivel már nem ez volt az első agresszív húzása Tusupnak, sokak szerint ez volt az i-re a pont, és ez az oka annak, hogy Katinka “kitette Shane szűrét”.

Pass Ferenc azt mondta: ő is csak a sajtóban olvasottak alapján tud találgatni. “Viszont az a nyolc év, amit együtt töltöttünk Baján, lehetőséget adott, hogy megismerjem. Ez alapján állítom: kilábal a hullámvölgyből” – mondta Katinkára.

Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke elmondta, reménykedik benne, hogy Katinka és Shane kapcsolata hamarosan újra harmonikussá válik, és egy üzenetet is küldött az úszónak.

„Megírtam Katkának, minden segítséget megadunk neki, hiszen már végtelenül sokat tett a magyar színekért” – közölte a Wladár.

Forrás: Blikk

Kiemelt kép: Youtube