Pucér mellekkel fesztiválozott a lány, majd kiakadt, mert egy férfi megérintette

Nemcsak kiakadt: bele is ütött egy párat a férfi fejébe válaszul.

Természetes, hogy nem taperolhatunk meg csak úgy akárkit, aki szembejön velünk, de olyankor azért egy kicsit árnyaltabb lesz a kép, ha egy újévi fesztiválról van szó (Új-Zélandon vagyunk), ahol egy 20 éves amerikai nő – a barátnőjével együtt – meztelen, csillámtetoválással lekent mellekkel jelenik meg, nem kis feltűnést keltve ezzel.

Videó is rögzítette, ahogy egy jókedvű fiatalember a lány mögé settenkedik, majd egy fél másodpercre megérinti a mellét, és már szalad is el. Erre válaszul a lány és barátnője megfordulnak, odamennek hozzá, leöntik és egy párszor megütik.

A történtek nagyon vegyes reakciókat váltanak ki az internet népéből: egyfajta filozófiai-etikai kérdéskörré fajult, mi a jogos és mi nem az. Január 3-án a lány – akit természetesen nem egy kommentben tituláltak szajhának – posztolt egy saját videót a Facebookjára, amin kifejti saját álláspontját. Mint fogalmaz, a melle nem egy szexjáték, és egy ember testének megérintése az ő beleegyezése nélkül zaklatás. Akik pedig azt írják, hogy ő mindezt megérdemelte, illetve várható volt, hogy ez történik, azok azt bizonyítják, hogy a zaklatás kultúrájában élünk.

Forrás: loopslu.com

Kiemelt kép: YouTube