Letartóztatták, mert azt mondta a reptéren, hogy “Bombay”

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a mumbai reptéren a várost a régi nevén, Bombay-ként említette.

A 45 éves Vinod Moorjani ezután lehet, hogy meg sem mer mukkanni majd, ha repülőtérre megy, de legalábbis kétszer is meggondolja, hogy mit ejt ki a száján. A férfi a mumbai repülőtéren a koloniális időkből származó régi nevén bombay-i reptéren egy telefonbeszélgetésben a város régi nevét említette meg. Emiatt most azzal gyanúsítják, hogy bombával fenyegetőzött. Ugyanis hindiül a “bomb hai” azt jelenti, hogy “ott egy bomba”.

A férfi azt állítja, hogy ő a “Bomb-Del”, vagyis a Mumbai-Delhi járatról érdeklődött, mivel a tudata tele volt már a késéssel. A rendőrség viszont azzal gyanúsítja, hogy a többi járat indítását próbálta megzavarni fenyegetőzéssel, hogy ő maga le ne késse a római csatlakozását a delhi reptéren.

A rendőrség azzal gondolja bizonyítani vádját, hogy a férfi azonnal letette a telefont, miután azt mondta, Bombay. A férfi, aki egy amerikai cég vezérigazgatója, azzal magyarázta ezt, hogy a vonal rossz minősége miatt szakította meg a hívást.

Forrás: 444

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!