Egyre unintelligensebbek az európai emberek, mutatjuk, miért csökken az IQ drámaian

Nem túl fényes jövőt mutatnak a számok.

Az Intelligence című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány kutatói szerint megakadt az az IQ-növekedés Európában, amit az 1900-as évek derekától mértek. Sőt mi több, a 90-es évek közepétől kezdve Európában inkább csökken az intelligenciaszint, mint nő.

A kutatók a modern technológiát okolják. Michael Shayer kutató elmondta, hogy 1995 óta egy “széles körű társadalmi változás nyomta rá a bélyegét a gyerekek fejlődésére-gondolkodására is, és ez évről évre meghatározóbb lesz”.  Például a játékkonzolok és okostelefonok megjelenése, melyek egészen megváltoztatták annak a módját, ahogy a gyerekek egymással kommunikálnak. A kutatók szerint az egyre okosabb készülékek idő előtt engedett túlhasználata rossz hatással van a gondolkodási és más képességek kifejlődésére.

Finnországban, Norvégiában és Dániában átlagosan évente 0,23 ponttal csökken az egyének IQ-ja az 1990-es évek közepe óta. Ez több mint 6 pontos csökkenés az utóbbi évtizedekben. Ha egy generációra, vagyis harminc évre tekintünk előre, ez az IQ-csökkenés már 7,49 pont lesz a finneknél, 6,48 a dánoknál és 6,5 a norvégoknál.

Ha kíváncsi vagy rá, mennyi az IQ-d, töltsd ki a MENSA valódi intelligencia próbatesztjét!

Forrás: HVG