Baj lehet? Hosszú Katinka és Shane Tusup valamiért külön karácsonyoztak

Egyébként is gyanús, hogy mi lehet köztük – mintha nem lenne minden rendben.

A Blikk összesítette a korábban sülve-főve együtt lévő, boldog, közös képeket posztolgató pár viselkedésének változását, amiből nem egyértelmű, hogy gond van, de tény, hogy elgondolkodtató.

Először is, a világbajnok úszónő és amerikai férje nem karácsonyozott együtt. Egymástól 195 kilométerre töltötték a szentestét. Hosszú családi körben, Ba­ján ünnepelt, míg Tusupot Budapesten meg­látogatta az édesanyja és az édesapja.

A párnak emellett több mint egy hónapja nem készült közös fotója, amikkel egészen november közepéig szinte elhalmozták rajongóikat.

Utolsó közös képük:

Tusup – közös munkájuk során először – nem kísérte el Hosszút a decemberi rövid pályás Eb-re, ahol Katinka hatszor nyert, és az eredményekre sem reagált. Azt, hogy nem tartott vele, migrénjével magyarázta, ami ezúttal igen súlyos formában jelentkezett.

Emellett furcsa bejegyzései is vannak az amerikai férjnek. December 6-án például ezt írta ki: „Mit ér egy hiba a tanítása nélkül?! Azt mondják, az életben a saját tapasztalat a legjobb tanító. Addig nem tudjuk meg, hogy kik vagyunk, amíg nem bukunk el. Minden embert a tettei határoznak meg.” (Egyik követője meg is kérdezte kommentben, mi történt, de választ nem kapott.)

Karácsony második napján pedig ezt posztolta: “Egyikünk sem tudja megváltoztatni a tegnapját, de mindannyian meg tudjuk változtatni a holnapunkat.”

Katinka pedig egyes szám első személyben kívánt boldog karácsonyt követőinek.

Forrás: Blikk