Fábián Juli az utolsó napokig hitt a gyógyulásában

A tragikusan fiatalon távozott énekesnő 1-2 hete még azt mondta, hogy jól lesz és felépül.

Az egész országot sokkolta a tehetséges, és emberileg is szerethető, mindig pozitív Fábián Juli halála, aki 37 évesen hagyta itt a földi létet. Mindenki tudta, hogy nagyon beteg, a pályatársait és rajongóit mégis sokkolta halálhíre, mivel Juli hihetetlen erővel küzdött, és az utolsó napokig hitt a gyógyulásban.

Czutor Zoltán így beszélt a halálhírről, amitől teljesen összeomlott: “Miskolcon voltam, euforikus állapotban jöttem le a színpadról, a feleségem üzenete várt, hogy Juli meghalt. A menny után átéltem a poklot. Legutóbb pont a feleségem találkozott vele egy-két hete a Pozsonyi úton, akkor azt mondta, hogy jól lesz, felépül. Az elejétől fogva tudtam, hogy baj van, de ő mégis úgy csinált, mintha ez csak egy átmeneti állapot lenne, biztos volt a gyógyulásában”.

Fábián Juli utolsó, 1,5 hónappal ezelőtti Facebook-bejegyzése is arról tanúskodott, hogy ő élni akart: “Őszintén szólva az elmúlt hónapokban a gyógyulásom kapcsán sok nehéz­séggel kellett szembenéznem, és egy komoly mélyrepülésen vagyok túl, amiből szerencsére felálltam, és újra egyre jobban érzem magam. Ezen a krízisen és az egész időszakon a saját belső erőm mellett a családom, a barátaim, a gyógyítóim támogatása, gondossága, szeretete segített és segít át”.

Forrás: Blikk