Saját lányát mentette a balesetben a tűzoltó Budapesten

A hős lánglovag a 18. kerületi balesethez kiérkezve tudta meg, hogy lánya is a felismerhetetlenségig összetört autóban utazott.

Frontálisan ütközött két autó szombat éjjel a 18. kerületben. Mindkét kocsi nagyon összetört, az egyik egy oszlopnak csapódott, a másik pedig egy zebrán állt meg, de a felismerhetetlenségig összetört. Az autókban utazó 6 ember mindegyike megsérült.

A helyszínre kihívták a tűzoltókat, hogy kiszabadítsanak egy utast, aki az egyik autóba szorult, és az egyik autó füstölése miatt is szükség volt a lánglovagok segítségére. A piros színű, felismerhetetlenségig összetört autóban utazott az a 22 éves lány is, akiről kiderült, hogy az egyik kiérkező tűzoltó lánya. Neki a balesetben eltört a lába és a feje is megsérült. Elképzelni is nehéz, hogy mit élhetett át a tűzoltó. A lánya megsérült, neki pedig az aggódó apai szívvel a munkájára kellett összpontosítania.

Az egyik autóról a helyszínelők úgy gondolják, hogy utasai esküvőre mentek, mert az egyik visszapillantón egy fehér szalag volt, az aszfalton pedig egy csokor virág feküdt a baleset idején.

Forrás: Szeretlek Magyarország