Megműtötték Benkő László májdaganatát

Sikeres műtétet hajtottak végre a magyar zenészen.

A műtétet azért hozták előrébb, hogy Benkő mielőbb színpadra állhasson. Az Omega billentyűsénél pár hónapja diagnosztizáltak daganatos megbetegedést. Benkő László kemoterápiás kezelést kapott, most pedig megműtötték, úgynevezett laparoszkópos módszerrel, a köldökén keresztül eltávolítva a rákos sejteket a májáról.

Kóbor János elmondta: “Felhívtam ma a kórházat, ahol Lacit műtötték, és azt mondták az orvosok, hogy sikeres volt a beavatkozás, úgy tűnik, minden rendben lesz. Laci egyelőre alszik (…) Későbbre tervezték be a műtétet, de kedden mégis elvégezték. Állítólag ez a fajta műtét, nem annyira kockázatos, mint mikor felnyitják a beteget. Valószínűleg azért döntöttek így, hogy a jövő heti salgótarjáni koncertünkre már teljesen fel tudjon épülni. Laci egész betegsége alatt azt mondta, hogy akármennyire rosszul van, a színpadon velünk lesz”.

Molnár György elefánt elmondta: “Van, aki gyorsan gyógyul, remélem, Laci is közéjük tartozik. Nem tudom, mi lenne velünk nélküle. Persze a show megy tovább: ha jövő péntekre nem épül fel, fellépünk nélküle, mert számítanak ránk az emberek. Most az az első, hogy ő pihenjen, gyógyuljon. Persze bízunk benne, hogy Laci ott lesz, és él még velünk legalább húsz évet”

dr. Fábián Ferenc onkológus szerint az, hogy Benkő májdaganatát sikerült laparoszkópos eljárással megműteni, mindenféleképpen bizakodásra ad okot: “Amennyiben áttét nélküli, és 3 cm alatti kiterjedésű a daganat, és maximum egy-kettő van belőle egymáshoz viszonylag közel, műthető laparoszkópiával, ez bevett gyakorlat. Később a szövettantól függ, hogy kell-e korlátozásokkal élnie a betegnek. Amennyiben a daganat pici volt és sikerült teljesen kivenni, még az is lehet, hogy semmilyennel, és előfordulhat, hogy kemoterápiára sem lesz szükség.

Forrás: Bors