Csúcsbűnözőként csaptak le Zoltánra, aki csak a látássérült fiára várt

Az apa igen gyorsan a fogdába került.

Zoltán az egyik II. kerületi áruház mozgássérült parkolójában várt arra, hogy felvehesse kocsival családját. Három civil ruhás rendőr azonban gyanúsnak találta, hogy csak úgy ott parkol, ezért igazoltatták. Zoltán a legnagyobb nyugalommal mutatta meg nekik a fia nevére kiállított parkolókártyát, de a további szép estét helyett azok azt mondták, hogy azonnal beviszik közokirat-hamisítás miatt. Zoltán mit sem sejtett arról, hogy ilyen súlyos bűncselekményt követett el, pedig nem először fordult elő, hogy mozgássérült parkolóban kellett várnia a családjára.

Ha valaki nagyon mereven akarja értelmezni a törvényt, akkor ez is közokirat-hamisításnak számít, mivel más nevére szóló igazolványt mutatott fel. Zoltán hiába próbálta magyarázni a rendőröknek, hogy fia, akinek a nevére parkolókártya szól, 3 éves, születése óta súlyosan fogyatékos, alig lát, szóval inkább ő szokott helyette vezetni, a három rendőr ragaszkodott ahhoz, hogy elő kell állítaniuk a súlyos bűncselekmény miatt.

Zoltán azt is elmondta a rendőröknek, hogy néhány perc múlva odaért a családja, és megláthatják, hogy tényleg a fiára vár, a rendőrök nem hittek neki, és figyelmeztették, hogy ha nem működik együtt, kényszerintézkedést kell alkalmazniuk. Zoltán egyszerűen nem tudta elhinni, hogy tényleg ez történik, de a rendőrök nyomására elismerte, hogy bűncselekményt követett el.

Sokadik kérésére egyeztek csak bele a rendőrök abba, hogy a férfi legalább a feleségének szólhasson, hogy nem lesz ott a parkolóban, mert éppen elviszik a rendőrök. Ezután a rendőrök még a SIM-kártyát is kivették a mobilból, nehogy valaki másnak is telefonáljon. Azt sem hagyták, hogy a kocsijával elálljon a mozgássérült helyről, így mások sem tudtak odaállni.

A II. kerületi rendőrkapitányságon megmotozták, elvették a személyes tárgyait, ujjlenyomatot vettek tőle, fotó is készült róla, majd az alagsori cellába zárták. Az ügyvédjével nem beszélhetett, csak annyit közöltek vele, hogy közokirat-hamisítárért akár három év börtönt, jobb esetben egymilliós pénzbüntetést kaphat, és ahhoz is szokjon hozzá, hogy mostantól priuszos lesz. Arra is figyelmeztették, hogy ha nem működik együtt, akár 10 órán át is bent tarthatják.

Zoltán nem tudta felfogni, hogy egy parkolás miatt ilyen gyorsan a fogdán köthet ki. Az első ember, akin érezte, hogy szintén túlzásnak tartja a cirkuszt, az őt pár órával később kihallgató nyomozó volt. De ekkor már ő is csak azt tudta tanácsolni, hogy minél gyorsabban tegyen beismerő vallomást, és akkor még az este elengedik.

Így is lett. Zoltán mindent aláírt, amit eléraktak, éjfél körül már otthon volt. Most az ügyvédjével egyeztet, mert panaszt akar tenni a rendőri intézkedés miatt. Külön bosszantja, hogy fia nevére kiállított parkolókátyát bevonták, így most akkor sem tudnak a mozgássérülteknek fenntartott helyre beállni, ha a gyerek vele van.

Forrás: 444