Megmentette utasa életét a hős budapesti taxisofőr

A fővárosi taxis egy percet sem gondolkodott, tette, amit tenni tudott.

Császár Lajos az életét köszönheti annak, hogy szerencséjére egy olyan taxisofőr ment érte, aki korábban mentősként dolgozott. Lajos lába fekélyes volt, ami nehezen gyógyult. A férfi éppen bevásárolt, mikor érezte, hogy valami baj lesz. Zsibongani kezdett a lába, alig bírt menni. Ezért hívott magának egy taxit.

Tóth Péter, a taxis így meséli el a történteket: “A Kőrösi Csoma térhez hívtak fuvarhoz. Amikor megérkeztem, akkor mondta egy úriember, hogy mindjárt jön az utas, de csak lassan tud járni. Tíz perc várakozás után már keresni kezdtem, ekkor megláttam a tükörből egy imbolyogva, sántikálva közeledő embert. Odatolattam, hogy segítsek beszállni. Kinyitottam az ajtót, és láttam, hogy falfehér az arca. „Nézze már, megint folyik” – mondta. Lenéztem, és ömlött a vér a lábából. Ezután összeesett.”

Ekkor hihetetlen jól jött Péter egykori mentőápolói tapasztalata.

“Azonnal láttam, hogy vénás vérzése van. Miután hívtam a mentőket, hozzákezdtem az ellátáshoz: nyomókötést tettem a lábára, és felemeltem, így csillapult a vérzés.”

Ez megmentette Lajos életét, aki rengeteg vért veszített, majdnem 1 litert, de most már jobban van. A taxitársaság kitüntetést adott Péternek, a hős sofőrnek.

Forrás: Blikk

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!