Egy tömeggyilkos portréja

Az Egyesült Államokban 2012 óta 1518 fegyveres utcai incidens történt. A szám évről évre növekedett. A nyomozók számára komoly feladat, hogy megalkossák a tömeggyilkosságok elkövetőinek portréját, ám ez nagy szórást mutat. Mentálisan betegek, drogosok, vallási-ideológiai megszállottak, dühös emberek éppúgy szerepelnek a listán, mint csendes, visszahúzódó gyilkosok, akikről senki nem gondolta volna, hogy képesek ilyen szörnyűségre.

Különösen ijesztő, hogy a Las Vegas-i mészárlást elkövető Stephen Craig Paddocknak látszólag semmi oka nem volt rémísztő tettére. A 64 éves férfi legalább tíz fegyverrel készült, ennyit találtak szállodai szobájában.
Paddock jómódú volt, vagyonát ingatlabefektetéseiből szerezte, de szerette a szerencsejátékokat is. Rokonai és szomszédai értetlenül állnak az eset előtt, mivel semmi jel nem utalt arra, hogy mire készül.

Kép: Yahoo

A törvénnyel soha nem került összeütközésbe. Las Vegastól 120 kilométerre élt, és többször leruccant a Bűnös Városba, elsősorban pókerezni. Szeretett vadászni és maga vezette két kisgépét is, képzett pilóta volt. Ehhez alapos orvosi vizsgálaton kellett előzőleg átesnie, ezek alkalmával egyszer sem állapítottak meg nála instabilitást vagy mentális betegséget. Elvált, de volt barátnője, állítólag kiegyensúlyozott volt a magánélete. Anyagilag jól állt, korábban menő könyvelőként dolgozott, majd ingatlant adott-vett, és szerencsejátékosként is profi volt.

Kép: Yahoo

Szomszédai elmondták, hogy későn fekvő és kelő volt, csendes és eléggé barátságtalan, zárkózott embernek ismerték. Jó szomszédnak tartották.

A legkülönösebb adat vele kapcsolatban, hogy az apja, Benjamin Hoskins Paddock szerepelt viszont az FBI listáján, mint bankrabló. Állítólag pszichopata volt, veszélyes és öngyilkosságra hajlamos.

Kép: Yahoo

Senki nem érti, hogy történhetett ilyesmi. A tömeggyilkos korábban csak egy egyszerű nyugdíjas volt, aki szeretett pókerezni, hajóutakon részt venni és a Taco Bellből rendelte a burritóit, mint mindenki más. Sem politikai sem vallási nézetei nem voltak szélsőségesek.

„Semmit nem tudunk és értetlenül állunk az eset előtt” – mondták rokonai és szomszédai.

Forrás: Yahoo