A kórházban hagytak egy szívbeteg kisfiút a szülők Győrben, így segíts neki!

A baba alig pár hónapos, a szülők egy fertőzés miatt vitték a kórházba, de hazavinni már nem akarták.

A kórházban ugyanis kiderült, hogy a pici szívével is baj van. Szülei emiatt egy papíron közölték, hogy lemondanak róla, és otthagyták a Győr-Moson-Sopron megyei kórházban. Pedig a babának minden esélye megvan a gyógyulásra, korábbi két műtétje után még egy operációra van szüksége és utána kezelésekre.

Két édesanyát nagyon megérintett a baba szomorú története. Egyikük elmondta, hogy a gyermeket rotavírus-fertőzés miatt vitték be, de az intenzívre került, mikor kiderült a szívproblémája. A szülők, amint ezt megtudták, 2 hétig felé sem néztek, csak egy papírt hagytak a kórházban, hogy le­mondanak a gyerekről.

A két anyuka és a győri Lurkó Alapítvány gyűjtést indított a kisfiúnak. Ha segíteni szeretnél, az alábbi email címen veheted fel a kapcsolatot az egyik anyukával: forrainefaragoanita@gmail.com. Adományként a következőkre van szükség: 68-80-as méretű gyermekruha, pelenka, popsitörlő, popsikrém és játékok.

Forrás: HVG, Bors