500 Ft a belépő a szegény gyerekeknek épített játszótérre

A szegény családok vagy ételt vásárolnak, vagy a gyerek hintázik.

Több mint 100 millió forintból építettek egy új közösségi teret Hajdúhadházon, hogy a szegregált gyerekek élményekhez, sportolási lehetőséghez juthassanak, ám a játszóteret döbbenetes módon fizetőssé tették.

Egy roma nő azt meséli, nem tudja gyermekét beengedni, a kicsi hiába szekálja őt ezért.

“Ötszáz forint a belépő, azért egy napra meg tudjuk venni az egész családnak a tejet meg a kenyeret, ennyi pénzt nem libikókázhat el a pár óra alatt.”
Az összeg fejenként értendő, ha négy gyerek menne be, az már 2 ezer forintba kerül, mondja el a hétgyermekes Balogh Sándor.

“Itt mindenki a léthatáron él, a számlákat is alig tudjuk befizetni. A közmunkások béréből mindig levonják a tartozást, ami marad, az elmegy élelemre. Tudja, itt úgy csavarják a törvényeket, ahogy nekik tetszik: a romákra hivatkozva megnyertek egy pályázatot, most meg épp minket zárnak ki a lehetőségekből.”

Az ingyenes használatért aláírásgyűjtés indult. A település polgármestere korábban arról beszélt, az 500 forint “barátságos és megfizethető összeg”, és szervezett keretek között, bizonyos feltételek esetén ingyen lehet használni a létesítményt.

Forrás: HVG