Ilyen hülyeségeket csinál egy anyuka, ha egy “kicsit” fáradt

Ismerős? :)

Azt hiszem, minden anyuka ismeri a zombiérzést, amikor a nem alvástól, fáradtságtól kimerülve robotüzemmódban próbál túlélni és teljesíteni. Aztán meg csak röhög magán, hogy miket volt képes megcsinálni. Ágota így mesél erről:

Forrás: Kollega.se

“Nemrég történt, hogy kisfiam (11 hós) miatt nem aludtam éjszaka, mivel ő úgy gondolta, hogy vicces hajnali 3-kor felkelni és kiabálni, míg fel nem kelek, majd utána még 2 órán keresztül játszani. Mire végre bealudt, már reggel 5 óra volt, így jó ötletnek tűnt, hogy én ne feküdjek vissza, mondván úgyis rengeteg dolgom van, vendégeket vártunk és még hátra volt a főzés.

Míg a kicsi aludt, gyorsan csináltam magamnak egy kávét, vagyis azt terveztem, de véletlenül tejport raktam a kávéfőzőbe. Második próbálkozásra már sikerült. Kávé után gyorsan bepácoltam a húst, be a sütőbe, összegyúrtam a sütitésztát is, amíg sült a hús. Közben már reggel 8 lett. Párom is felkelt, elment munkába. Egyszer csengetnek, jött a szomszéd, behívtam egy kávéra. Közben a rosszcsont is felkelt, elkapom a cumisüveget, megtöltöm kávéval, és ha a szomszéd nem szól, valószínűleg oda is adtam volna a kicsinek 🙈.

Na mindegy, szomszéd elmegy, én ki akarom üríteni a hamuzót, csak sajnos a szemetes helyett a sütő ajtaját nyitottam ki és puff ráöntöttem a húsra, de nagy szerencsémre csak a fóliára ment😧.

Feltakarítom a koszt, felöltöztetem rosszcsontot hogy menjünk vásárolni. Mivel esett az eső, gondoltam jobb, ha kocsival megyünk. Megkerestem a kulcsot, kilépek az ajtón, megyek a kocsihoz, kinyitom a hátsó ajtót és akkor veszem észre, hogy nincs kit beraknom, ugyanis fent hagytam a gyereket. Gyorsan futok fel (panelban lakunk), bedugom a kulcsot a zárba, nem nyílik. A szomszéd kinyitja az ajtót, én meg ledöbbenve kérdem, hogy mit keres itt, erre ő higgadtan: “itt lakom”. Akkor esik le, hogy egy emelettel lentebb voltam. Elnézést kértem, rohantam fel még egy emeletet. Kinyitom az ajtót és ott találom rosszcsontot a tükör előtt, csacsogott önmagával.”

Forrás: Facebook