Hős tornatanár élesztette újra a 4 éves kislányt a kecskeméti fürdőben, a szülők meg sem köszönték

Gyanús volt, hogy egy kislány hosszú ideje nem jön fel a víz alól a hullámmedencében.

Tamás, a háromgyermekes tornatanár a Kecskeméti Fürdőben átélt élményeit Facebookon osztotta meg. Strandolás közben egy baráti társaságnak feltűnt, hogy egy kislány egy ideje nem bukkant már fel a hullámmedencében.

Tamás nem késlekedett: azonnal a vízbe ugrott, hogy kimentse a kicsit. Mikor odaúszott, látta, hogy a kislány nincs magánál, így gyorsan kivitte a medence partjára, és megkezdte a gyerek újraélesztését. A biztonság kedvéért a nyelvét is kihúzta.

4-5 perccel azután, hogy a hős tornatanár, Tamás kihúzta a vízből, a kislány végre felköhögött. Vért köpött és hányt is, zavart volt a tekintete. Belekapaszkodott Tamás nyakába. Mikor odaértek a mentők, azonnal kórházba vitték.

A gyors elsősegélynek köszönhetően a gyermek állapota stabil. A férfi szerint minden na­gyon gyorsan történt, ennek el­lenére kissé furcsállja, hogy a szülők elfelejtették neki megköszönni, amit a gyerekükért tett. Azért reméli, hogy lesz alkalmuk a közeljövőben találkozni egymással.

Forrás: Bors