Áram ölte meg a frissen kirepült kisgólyákat Debrecenben

Az E.ON nem ért rá kimenni megmenteni a még életben lévő gólyákat, a Madárkórház feljelentést tesz.

“A gólyafiókák 10 méter magasan lógva a vezetékbe gabalyodtak, és még éltek, amikor észrevették őket az ott lakók” mondta dr. Déri János, a Madárkórház Alapítvány igazgatója.

A madárkórház és a bejelentők is többször értesítették az E.ON-t, a katasztrófavédelmet, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság ügyeleti számát, ám az E.ON nem volt hajlandó intézkedni. Azt mondták, hogy nem érnek rá kimenni, az áramot lezárni, hogy a tűzoltók lehozhassák az akkor még élő kisgólyákat.

Fotó: Madárkórház Alapítvány

A Madárkórház közleményéből kiderül, hogy a madarak még órákon keresztül életben voltak, így amennyiben időben beérkeztek volna a hortobágyi madárkórházba, a szakemberek még meg tudták volna menteni őket. A kosaras autó azonban csak este 22 órakor érkezett a Sikló és Torzsás utca sarkán található villanyoszlophoz és már “csak hullákat dobált le a vezetékről”.

A fehér gólya fokozottan védett, veszélyeztetett faj, eszmei értéke 100 000 forint. A Madárkórház Alapítvány közölte, miszerint büntetőfeljelentést tesz az ügyben, az E.ON, mint madarakra veszélyes, szigeteletlen oszlopok, és légvezetékek üzemeltetője ellen, amelyet 6 gólya halálát okozó természetkárosításért, illetve a segítségnyújtás elmulasztásával történő állatkínzásért tesz felelőssé.

Forrás: Haon