Rühellt összefutni ismerőseivel, ezért 28 évig vaknak tettette magát

Az 57 éves spanyol nő, Carmen Jiménez 28 éven át vaknak tettette magát, hogy elkerülje a kellemetlen találkozásokat ismerőseivel.

“Elegem lett a véletlen összefutásokból ismerősökkel és abból, hogy ilyenkor meg kellett állni köszönni. Soha nem voltam nagyon közösségi ember, azzal pedig, hogy úgy tettem, mintha nem látnék, ki tudtam magam húzni minden szociális kötelezettség alól” – nyilatkozta a nő, aki különös módon oldotta meg ezt a problémát: egyszerűen vaknak tettette magát.

Forrás: velvet.hu

A Velvet-en megjelent cikk szerint a spanyol nő olyan komolyan vette az álcát, hogy még családjának és a legközelebbi barátainak se vallotta be, hogy lát. A férje a riportereknek azt nyilatkozta, hogy gyanakodott a nejére, aki vaksága ellenére tökéletesen ki tudta festeni magát.

A nő, aki 28 év után felfedte titkát, most bíróság elé is állhat a hazugsága miatt, ugyanis segélyeket is felvett a vakságára hivatkozva.