Vasútállomáshoz ment feleségül a nő – videó

Carol és az állomás még szexelni is tud egymással, eláruljuk, hogyan.

A New York Post riportja szerint Carolnak különös szerelme van: fülig bele van zúgba a Santa Fe-i vasútállomásba, akit egyébként Dairdrának hív.

Carol elmondta: ő és az állomás 2015 óta vannak együtt.

“Akkor jöttem rá, hogy szeretem, mikor nem tudtam tőle elszakadni, utáltam hazamenni”

– árulta el Carol, aki egészen odáig ment, hogy felvette utónévnek a vasútállomás nevét, így ő mostantól Carol Santa Fe.

“Úgy szeretem, mint egy ember. Én vagyok a hercegnője, ő az én királynőm, társam az életben, a legjobb barátom”

– mondta a 45 éves nő, aki még azt is elárulta, hogy az épület egy bizonyos pontjánál intim együttlétet is fent tudnak tartani. Hozzátette: az különösen beindítja, ha éppen akkor dübörögnek fel a vonatok, mikor hozzásimul az épülethez.

Az olyan embereket, akik vasútállomásokkal házasodnak, objektofileknek hívják, magát az állapotot pedig objektofíliának nevezi a tudomány. Egy 2009-es orvosi tanulmány szerint kapcsolat van az objektofília és az autizmus között.

Ha tetszett, iratkozz fel hírlevelünkre, hogy ne maradj le a következő nagy sztoriról sem!