A börtönt kockáztatod, ha kidobod a húsvéti nyuszit

Alaposan gondold meg, hogy meglepnéd-e élő állattal a gyermeked.

Húsvétkor rengetegen vásárolnak élő nyuszit a gyereknek, feldobva így az ünnepet. Nem gondolnak viszont arra, hogy az az állat nem olyan, mint a csokiból készült másai.

Etetni, gondozni kell, egy érző, cselekvő (és nyúlbogyók apró halmát magából rendszeresen kiadó) lény, aki hamarosan megnő. A húsvét és a nyuszi varázsa elmúlik, az állat pedig csak teher marad, amitől meg akarnak majd szabadulni.

Erre a sorsra jut a kiscsibe is, aminek az Orpheus Állatvédő Egyesület szerint szintén nagy a keletje ilyenkor, ráadásul olcsó, már 150 forinttól lehet venni. A sárga napos csibe is hamar megszűnik maroknyi méretűnek lenni, így hasonló sorsra jut, mint a megunt nyuszi.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület munkatársai az elmúlt évek folyamán az állatoktól megszabadulás kapcsán durva, extrém esetekkel is találkoztak. Amellett, hogy a megunt kisállatokat dobozba zárva, az út szélére dobják ki, a díszhalaktól toalettbe lehúzással, madaraktól kalitkából kieresztéssel próbálnak megszabadulni.

Egy etetéshez szokott háziállat ember nélkül életképtelen, ha utcára dobják, azzal a sorsa végérvényesen megpecsételődik. Ezen felül a megunt házi kedvencet kidobni Magyarországon bűncselekmény, a 2004. évi X. törvény kimondja, hogy ezért letöltendő börtön is kapható – írja az egyesület.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület szegedi központja idén is próbál segíteni az ünnepek utáni kidobásra ítélt nyusziknak. Húsvét után egy hónapig díjmentesen leadható az állatvédőknek minden megunt nyuszi. Az állatvédőkkel a www.ebangyal.hu felületén lehet felvenni a kapcsolatot.