Visszatértek Magyarországra az első fecskék

Egyre több helyen csivitel már a villásfarkú.

Hiányoltuk már a vezetékeken gyülekező fecskéket, akik máskor korábban fel szoktak tűnni, de idén egészen április első napjaiig kellett rájuk várni.

Hétfőn az iSzolnok számolt be arról, hogy Szolnokon feltűntek az év első fecskéi, ugyanezen a napon a Vidéki élet Facebook-csoportban tettek közzé egy bejegyzést, miszerint Várpalotán is megjelent a fecskék előőrse.

Egy komment szerint a baranyai Baranyaszentgyörgyön is látni már fecskéket néhány napja, valakinek pedig már fotót is sikerült készíteni a szeretett madárról:

Fotó: Facebook/Vidéki élet

Fokozott fecskevédelemről szól a tavasz

Az április és a május kiemelt fecskevédelmi időszak hazánkban – írja a Magyar Madártani Egyesület. A madarakra ugyanis vigyázni kell, ugyanis drasztikusan fogynak. A hazai füsti- és molnárfecske-állomány felére, a tiszai partifecskéké pedig alig 10%-ára csökkent hazánkban 2015-re, a madárcsoport szerepe a klímaváltozás miatt egyre fontosabbá válik az emberek, társ- és haszonállataink egészségvédelme szempontjából is.

Fotó: Czimbal Gyula / MTI

A melegedő időjárással új szúnyogfajok és az általuk terjesztett kórokozók jelennek meg Magyarországon. Az egészségünket veszélyeztető betegségeket terjesztő szúnyogok, és a szintén a klímaváltozás hatására érkező újabb kártevő rovarok elleni biológiai védekezésben is óriási szerepe van azoknak az állatoknak, például a fecskéknek (és a denevéreknek), melyek természetes úton csökkentik ezek számát.

Az állomány csökkenéséről az élőhelyek átalakítása, fészkelőhelyek és táplálék csökkenése (a háztáji- és legelőállat-tartás összeomlása, túlzott kemizálás és akár a nem megfelelően végzett szúnyogirtás), a klímaváltozás (sár fészeképítő-anyag hiánya a szárazodó tavaszokon, óriási vonulási veszteségek, különösen tavasszal) és a kedvezőtlen társadalmi változások, a fecskefészkek leverése, a madarak elzavarása tehet – írják a szakemberek.

Füsti fecske (fotó: Wikipedia.org)