Karonfogva kísérte az idős bácsit a rendőr Szombathelyen

Szolgált és védett, ahogyan arra hivatott.

A Zsaruellátó osztotta meg az alábbi sorokat a Facebookon még pénteken, melyhez egy fotót is mellékelt.

Mutatjuk először a képet, aztán pedig a hozzá tartozó sztorit.

Fotó: Facebook/Zsaruellátó

“Szombathely vasútállomás, ma délután. Az idős, beteg bácsit elkísérte az aluljáróban, fel a lépcsőkön, majd a peron mellett leültette egy padra. Megvárta vele, amíg behozzák a vonatot. Többször kérdezte tőle, szüksége van-e orvosra, jól érzi-e magát. Jött a rendőr társa, ketten vigyáztak rá. A bácsi odaadta az egyikőjüknek a telefont, valakivel beszélt. Nem vagyok benne biztos, de szerintem azzal a hozzátartozóval, aki leszálláskor várta a bácsit a célállomáson. A rendőr végig vitte a bácsi nagy utazótáskáját. Bejött a vonat, a két rendőr felsegítette, leültették, csomagját is felvitték. Ellátták tanáccsal, miszerint kortyolgasson vizet a leszállásig, jó egészséget kívántak neki, leszáltlak. Mi pedig elindultunk a vonattal…”