Aszteroidáról lógatnák a Földre a világ legnagyobb felhőkarcolóját

Képzeld el: kinézel az ablakon, és a lábad alatt villámlik.

Mert nagyot álmodni a New York-i Clouds Architecture Office: megtervezte a világ legmagasabb felhőkarcolóját, melyben a csavar az, hogy nem a földből nőne ki, hanem egy bolygó körüli pályára állított aszteroidáról lógna alá.

Fotó: iflscience.com

Az IFL Science cikke szerint a befogott aszteroida 50 ezer kilométerre keringene a Földtől, az épületet pedig erre a célra megalkotott szupererős kábelekkel és szerkezettel erősítenék rá. A tartó rész igen méretes lenne, az épület teteje ugyanis “csak” 32 kilométerre lenne a földfelszíntől (viszonyításképp: a Nemzetközi Űrállomás 400 kilométeres magasságban rója köreit otthonunk körül).

Fotó: iflscience.com

A felhőkarcoló mintegy 25 kilométer magas (hosszú?) lenne, így az inkább egy méretes város lenne, mint egy sima lakóház. Mikor már a Földön élők számára lenyugodna a nap, az építmény tetején élőknek még maradna 42 percnyi napfény.

Fotó: iflscience.com

Az épület lakó része egyébként az alsó 8 kilométeres részre korlátozódna. Terveztek bele bevásárlóközpontot, éttermi/szórakozórészt, egy mezőgazdasági szektort, valamint egy vallási szekciót is, ahol a lakosság hívő része frissülhet fel spirituálisan.

Fotó: iflscience.com

A felhőkarcoló minden nap mozogna az égen. A tervek szerint úgy hangolnák össze az aszteroida keringését és pályáját a Föld pályájával és keringésével, hogy az épület 24 óra alatt egy teljes utat járna be, olyan nagyobb városok felett tűnne fel, mint Havanna, Panamaváros, de a nap végén mindig visszatérne a kezdő pozícióba, New York fölé.

Fotó: iflscience.com

Az egyelőre csak merész álomnak tűnő épület napenergiát használna az energiaszükséglet biztosítására, az ivóvizet pedig esővíz befogásával és a lecsapódott pára begyűjtésével oldaná meg. Azt viszont, hogy hogyan tudnának fel- és lemenni az emberek, egyelőre nyitott kérdés.