A pirosnál verekedett össze egy buszsofőr és három autós Győrben – videó

Olyan pofozkodás volt az északnyugati megyeszékhelyen, amit eddig maximum a GTA-ban láttunk.

Az esetről a Kisalföld adott hírt kedden a Győri Járási és Nyomozó Ügyészség tájékoztatása nyomán, az eset még tavaly nyáron történt, de az ügyben most született csak vádemelés.

Mint írták, az ügyészség vádat emelt négy személlyel, egy nővel, két férfival és egy buszsofőrként dolgozó férfival szemben, akik 2016 nyarán egy közlekedési szituáció miatt verekedtek egymással Győrben.

A buszsofőr üresen vitte a buszt Győrben, mikor egy körforgalom előtt a záróvonalon sávot váltva besorolt elé egy autó, amit egy nő vezetett, mellette egy férfi ült. A busz sofőrjének ezen nem sikerült túltennie magát, így az első pirosnál kiszállt a buszból, és odament az előtte álló kocsihoz, kikérdezve a nőt manőverről.

Az eszmecsere hamar szitkozódásba fordult, a sofőr a nőt is pocskondiázta, ekkor a férfi kiugrott a kocsiból, és nekiment a buszosnak, aki beleállt ebbe. A busz és az autó előtt állt egy másik autó, amit a nő testvére, egy férfi vezetett. Mikor látta, hogy mi történik, ő is kiszállt, és nekifutásból belerúgott a buszsofőrbe.

Mire lecsendesedett a három férfi, a busz elé vágó autót vezető nő kipattant a kocsiból, és lekevert egy pofont a buszosnak. A buszos lökdösni kezdte, mire érkezett a nő testvére, aki egy nyakfogással földre vitte a sofőrt.

Itt még nincs vége a történetnek: a buszos felkelt, majd lekent egy méretes maflást a támadójának, cserébe azonban a másik férfitől érkezett a retorzió. Ezután mindenki visszaült a járművébe, a két kocsi pedig a piros lámpa ellenére elhajtott a helyszínről.

Az egész jelenetről videó is készült:

A buszsofőrön kívül mindenki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdasággal, a buszsofőrt ezen felül testi sértés elkövetésével vádolja.