Fuldokló gyermeket mentett ki egy közmunkás a Holt-Sebes-Körösből

István éppen a partot kaszált, mikor meglátta a vízben a kétéves gyermeket, ösztönösen cselekedett.

Fazekas István tettéről a Beol.hu számolt be. Mint írták, a férfi idén március 15-én Bátorságért Érdemjelet kapott a belügyminisztertől, mert tavaly ősszel megmentette egy gyermek életét.

A most 46 éves okányi férfi 2016 szeptemberében a Holt-Sebes-Körös Okány és Vésztő közötti részén kezdte a munkát közfoglalkoztatottként, a csatornapartot kellett kaszálnia társaival együtt. Mikor elkezdtek dolgozni, látta, hogy egy gyermek is van körülöttük.

Egy kis idő múltával István egyik munkatársa megjegyezte, hogy nagyon csapkodnak a halak. A férfinak azonban egyből eszébe jutott a gyermek, egyből arra gondolt, hogy valami baj történhetett vele. A kaszát eldobva rohanni kezdett a csapkodás irányába, és mint kiderült, élete talán legjobb döntését hozta meg.

A kisgyermek ugyanis bent volt már az iszapos, 150 centi mély csatornában, a sodrás beforgatta a víz közepére, csak a lábai látszódtak, a feje már a víz alatt volt. A férfi bement érte, partra hozta, majd megkezdte az újraélesztést. A gyermek az életmentő mozdulatoknak köszönhetően kiköpte a vizet, majd fel is sírt.

Ösztönösen cselekedtem. Csak az járt a fejemben, hogy nem merülhet el, mert akkor nem biztos, hogy meg lehet találni

– idézte a Beol.hu István szavait. A férfi hozzátette: soha nem fogja elfelejteni ezt a napot.