Megfagyott egy 11 éves kisgyerek Magyarországon

Szomorú statisztikát közölt az elmúlt télről a Magyar Szociális Fórum.

Az MSZF március 9-én közzétett összesítése szerint 2017 márciusának elejéig összesen 193-an fagytak meg tavaly ősz óta.

Mint írták, az elhunytak többsége férfi volt, a fagyhalál legfiatalabb áldozata 11 éves volt, a legidősebb pedig 93. Februárban is azok voltak többségben, akik saját fűtetlen lakásukban hűltek ki, valamint kórházba kerülésük után, mert már nem tudtak rajtuk segíteni.

2016-ban március végéig összesen 183-an fagytak meg Magyarországon, tízzel kevesebben, mint az idén eddig – állapította meg az MSZF.