Külön évben születtek az ikerbabák, pedig csak 4 perc van köztük

Különleges időpontban születtek a kicsik.

A CBS cikke szerint a San Diegó-i Sharp Mary Birch Kórházban vajúdni kezdett egy kismama 2016 utolsó napján.

A nő ikerlányokkal volt terhes, a kicsik négy perc különbséggel jöttek a világra – csak éppen nem ugyanabban az évben.

Az első baba 23 óra 56 perckor született, az ő születési anyakönyvi kivonatára még 2016 fog kerülni dátumként. Testvére már négy perccel később, éjfélkor bújt ki az anyukájából, ami azt jelenti, hogy ő már 2017-es születésű.

Hogy milyen nevet kaptak a lányok, az nem derült ki, a család nem nyilatkozott a sajtónak.

A CBS felidézte, hogy tavaly is volt a mostanihoz hasonló eset San Diegóban, akkor az ikerpár lánytagja, Jaelyn Valencia 23 óra 59 perckor született, öccse, Luis 00 óra 02 perckor jött a világra.