Összefogtak Harkány éttermei a sanyarú sorsúak karácsonyáért

Le a kalappal előttük.

A kezdemény a Hamburgerség nevű helytől indult. Az étterem a Facebookon azt írta néhány napja, hogy három hátrányos helyzetű családnak december 24-én este ingyen vinnének hamburgert.

A felhívás komoly lavinát indított el, az étteremhez záporozni kezdtek a megkeresések. Ezért így módosította az eredeti felhívást:

A tegnapi napon egy felhívást tettünk közzé az oldalunkon, melyben a Karácsonyra való tekintettel három hátrányos helyzetű családot kerestünk, akiknek december 24-én házhoz szállíthatjuk hamburgereinket, amivel könnyebbé, meghittebbé tehetjük számukra a Szentestét. Kértük, hogy a jelentkezők privát üzenetben keressenek meg bennünket.

A mai reggelen, ahogy megnyitottuk postafiókunkat, olyan mennyiségű üzenettel találkoztunk, melyre – még az emberek helyzetét ismerve is – nem számítottunk. Ilyen mennyiségű kérésnek sajnos nem tudunk eleget tenni, hiszen három család öröméért vállaltunk felelősséget. Azonban az üzenetek olyan megindítóak voltak, hogy azok mellett jó érzésű ember nem mehet el szó nélkül.

Így tehát újabb felhívást teszünk közzé, melynek a Karácsonyi Kihívás nevet adjuk. Ezennel kihívunk egy harkányi éttermet, hogy vegyen részt e jótékonysági kezdeményezésben. Azt kérjük tőle, hogy hirdesse meg maga is a kezdeményezést és válasszon három családot, akinek a Szentestéjét emlékezetessé teheti. Továbbá kérjük, ő is hívjon ki valakit, kérjen fel valakit, hogy hasonlóan cselekedjen. De itt nem állunk meg!

Felhívjuk az ország minden vállalkozását, legyen az vendéglátással, vagy bármilyen szolgáltatással foglalkozó vállalkozás: hívják ki egymást, tegyenek jót ők is! Mert ami nekik nem olyan sok, az másoknak az adott helyzetben a Mindent is jelentheti! Tegyünk közösen egy apró gesztust azok felé, akik reményvesztettek, nélkülözők. Hadd érezzék, hogy ők is közénk tartoznak. Úgy érezzük, hogy a társadalmi szerepvállalás nekünk vállalkozóknak is önként vállalt kötelezettségünknek kell lennie.

Ezennel tehát a Karácsonyi Kihívás keretében kihívjuk a harkányi Sétány Éttermet!

A kihívás sikeres volt, ráadásul több más étterem is beszállt a karitatív akcióba – ezt már a Sokszínű Vidék írta.

A portál cikke szerint az elsőként kihívott Sétány étterem mellett a Buffalo, a No Name, az Odeon, a Xavin Hotel és Étterem és a Lídia Hotel már jelezte, hogy csatlakoznak, a segítő szándékú helyek pedig napról napra nő.