Így segíts rá ingyen a fűtésre, kevesebb lesz a rezsid

Mondunk néhány tippet.

Az alábbiak a napokban hangzottak el a Kossuth Rádió Napközben című adásában, ahol Szabó Gyulával, az Ökoszolgálat vezetőjével és Székelyhidi László épületgépésszel beszélgettek.

Szabó elmondta, vannak olyan hőérzetet javító megoldások, amelyek nem kerülnek semmibe, például már egy jó vastag függöny is sokat számít az ablakon.

Kitért rá, hogy a színeknek is fontos szerepük van. Mint mondta, a hideg, szürke, kék árnyalatoknál ugyanazt a hőmérsékletet alacsonyabbnak érezzük, mint ha a sárgák vagy pirosak dominálnak.

Sokat számít a páratartalom is – olvasható az adás kivonata a Híradón. Ha a páratartalom mértéke a megfelelő 50 százalék körül mozog, akkor melegebbet érzünk, mint száraz levegő esetén – erről már Székelyhidi László épületgépész beszélt. Elhangzott, ha nincs rendesen kifűtve, megfelelően szellőztetve a lakás, és túl párás a levegője, akkor a kicsapódó víz miatt penészes foltok képződhetnek.

Szellőztetésnél fontos, hogy gyors kereszthuzattal oldjuk azt meg, mert az hamar kicseréli a levegőt, nem hűlnek ki a falak. Ha viszont résnyire kinyitjuk az ablakot, és úgy szellőztetünk sokáig, kihűlnek a falak, azokat pedig sokáig tart újra felmelegíteni.

A műsorban elhangzott, a cserépkályha jobb, mint egy radiátor, mivel az közvetlenül sugározza a hőt, vagyis az infrasugarakat.

Kitértek arra is, hogy nem kell ész nélkül fűteni, a nappaliban, étkezőben 20-21 fok bőven jó, a hálóban ennél 3 fokkal kevesebb is elég, a gyerekszobában viszont 22-23 fok is lehet.

A legfontosabb azonban a megfelelő nyílászárók megléte, az, hogy jól legyen szigetelve a lakás. Cseréjük drága ugyan, de hosszú távon abszolút visszahozzák az árukat.