Hó és mínusz 10 fok jön a héten, nézd ezt az előrejelzést!

Ez már a közelítő tél deres lehelete.

Elmúlik a novemberi tavasz, vasárnappal megindult a lehűlés, a folytatásban pedig vacogni fogsz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn általában kevés felhő lesz, felhőátvonulásokra kell számítani többórás napsütéssel. Csak kevés helyen – főleg a Tiszántúlon – fordulhat elő hózápor. Az északnyugati szél a Dunántúlon megerősödik, hajnalban és éjjel -8 és +2, nappal 2 és 6 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden nem lesz sok felhő, északkeleten viszont beborulhat, arra néhol havazhat is. A szakemberek szerint az északnyugati, nyugati szelet élénk, főleg a Dunántúlon erős széllökések fogják kísérni. Nem lesz meleg: a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -8 és -3 fok között alakul, de a szélcsendes, fagyzugosabb helyeken akár -10 fok is lehet.Nappal 0 és +5 fok közötti értékeket mutat majd a hőmérő.

Szerdán fátyolfelhős lesz az ég, majd megvastagszik a felhőzet, estétől északon havazhat, a nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -2 fok között várható, de a fagyzugosabb helyeken akár -10 fok is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

December elsején, csütörtökön sok felhő lesz az égen, de a felhőzet maga szakadozott lesz. Főleg északon lehet elszórtan eső, havas eső, a hegyekben hó. A nyugati, északnyugati szél több helyen megerősödik, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 8 fok között alakul.