180 országban járt 15 hónap alatt a fiatal lány

Cassie De Pecol lehet az első nő, aki a legrövidebb idő alatt járta be a világ összes országát.

A connecticuti Cassie De Pecol 2015 júliusában, 25 évesen, születésnapján ugrott egy fejest a világutazó létbe – írta a Daily Mail.

Az amerikai lány célja, hogy a világ összes, 196 országát végigjárja, ráadásul ő legyen az első nő, aki ezt a leggyorsabban tette.

Az elmúlt 15 hónap alatt már 180 országban járt, egy országban átlagosan 2-5 napot töltve. Jelenleg túl van 254 repülőúton, számításai szerint pedig 45 napon belül végig is ér az országokon.

Fotó: expedition196.com

Fotó: expedition196.com

Cassie eddig mintegy 198 ezer dollárt – átszámítva hozzávetőlegesen 56 millió forintot – költött az utazásra, a költségekben számos szponzor segíti. Útjának részletei az Expedition 196 weboldalon olvashatók.

A lány ugyanis alaposan dokumentálja is az utazását oktatási céllal, emellett környezetbarát luxushoteleket is reklámoz az Instagramján. Itt még nincs vége: egyfajta utazó béke nagykövet is, illetve vízmintákat is gyújt tudományos célokra.

Fotó: expedition196.com

Fotó: expedition196.com

Cassie az eddig eltelt 15 hónap alatt megtapasztalta az egyedül utazás jó és rossz oldalát is. Elmondása szerint előfordult, hogy zaklatták, volt szorult helyzetben is női mivoltából fakadóan.

Fotó: expedition196.com

Fotó: expedition196.com

Vannak, akik úgy vélik, hogy kihasználhatják, mert nő, például több pénzt kérhetnek a szállásért, szolgáltatásért, de Cassie nem tolerálja az ilyesféle viselkedést.

Fotó: expedition196.com

Fotó: expedition196.com

A most 27 éves lány utazásával azt is szeretné bizonyítani, hogy a világjárás nem csak férfi privilégium.

Fotó: expedition196.com

Fotó: expedition196.com

Az utazásról fotókat, valamint további részleteket az Expedition 196-on találsz.