Magyarul kért elnézést a Teréz körúti robbantó

A Bors úgy tudja, a tettes a robbantás után rögtön megváltoztatta az öltözékét.

A portál arról írt csütörtök kora reggel, hogy a robbantással gyanúsított személy a detonációt követően megvált világos horgászkalapjától, és a dzsekije kapucniját dobta a fejére, illetve fehér sportcipőjét is lecserélte.

A cikk szerint az elkövető a Blaha Lujza tér felé indult. Egy szórakozóhely előtt nekiment egy kidobónak, akitől tiszta magyarsággal elnézést kért.

A Bors ez ügyben megkereste Dr. Simon Richárdot, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivőjét, aki sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta ezen értesülést.