Már éjjel megjönnek a zivatarok, itt van óráról órára, hol fog esni hétfőn

Élvezd ki a vasárnapot, éjfél után már ősz lesz.

Szeptember első vasárnapján napközben egy vastagabb fátyol-, illetve lepelfelhőkből álló sáv vonul át nyugatról kelet felé, de emellett több-kevesebb szűrt napsütés mindenütt várható – írja a Kiderül.

A prognózis szerint késő délután, este északnyugaton már megvastagszik a felhőzet, arrafelé zápor, zivatar is kialakulhat. Napközben néhol megélénkül a déli, délnyugati szél, a kialakuló zivatarokat legfeljebb átmeneti szélerősödés kísérheti, a csúcshőmérséklet 27 és 31 fok között alakul. Késő estére 18 és 24 fok közé hűl le a levegő.

Az éjfél elmúltával megérkezik az a hidegfront, melytől szétszalad a nyár illúziója. Hétfőre több megyére adtak ki veszélyjelzést a várható csapadék miatt.

Vas, Veszprém, Fejér, Tolna, Baranya és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben első fokú veszélyjelzés él, arra 24 óra alatt 20 millimétert meghaladó csapadékra kell számítani. Rosszabb lesz a helyzet Zalában és Baranyában. A nevezett megyékben a Kiderül térképe szerint 30 milliméter eső eshet egy nap leforgása alatt.

Fotó: kiderul.startlap.hu

Fotó: kiderul.startlap.hu

A Kiderül azt is megmutatta, hogy hogyan érkezik az eső óráról órára:

0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 17 18