WC-kefét, perzsa macskát, kosárpalánkot lopnak a magyarok, ha nyaralni mennek

A vendégek szeretnek több csomaggal távozni, mint amennyivel megérkeztek a nyaralásra, tízből kilenc szállásadót ért már kisebb-nagyobb lopás – derül ki az Év Szállása verseny megbízásából készült kutatásból. A leggyakrabban törölközőt és evőeszközt tulajdonítanak el a turisták, de volt, hogy egy tulajdonos például azzal szembesült, hiányzik 15 m2 laminált padló.

A vendégek által elkövetett lopás általánosnak mondható a hazai szálláshelyeken, tízből kilenc vendéglátót ért már ilyen jellegű veszteség a szezon során. A szállásadók több mint háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy csupán az esetek maximum 10 százalékában hiányzik valami a vendégek távozása után a szobából. A Szallas.hu által az Év Szállása verseny keretében készített felmérés szerint a deficit jellemzően nem túl jelentős: a vendéglátók közel kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az „elcsomagolt dolgok” miatt keletkezett kár értéke legfeljebb 5000 forint volt egy szobára/apartmanra vetítve az előző szezonban.

A meglovasított holmik listáját a törölközők, evőeszközök és az ágyneműk vezetik, azonban vannak kirívó esetek is: a válaszok alapján a szálláshelyek körülbelül 10 százaléka szenvedett már jelentősebb anyagi kárt, mely a 20 000 forintos értéket is meghaladta.

A nagyobb veszteséget általában a tévékészülékek vagy egyéb műszaki cikkek eltulajdonítása okozza. Egyik partnerünk arról számolt be, hogy az indukciós főzőlapot bontotta ki, majd vitte magával a nála éjszakázó. Az értékesebb tárgyak sorában akadnak még különlegesebbek is: tűnt már el Tiffany-lámpa, Herendi padlóváza, de volt, hogy a felújításhoz előkészített 15 négyzetméternyi laminált padló pótlásáról kellett gondoskodnia a szállásadónak

– ismertette az eredményeket Pálinkás János, a Szallas.hu kreatív vezetője.

A szobákban általában még a képek, festmények és távirányítók nincsenek biztonságban, valamint az otthonról „éppen hiányzó” eszközök. Ahogy ennek kapcsán egy több évtizede a szektorban dolgozó szállodás fogalmazott,

ha a vendégnek szüksége van rá, képes az ágyból a rugót is kiszedni.

Íme néhány extrém példa a megkérdezettek válaszaiból arra, hogy milyen tárgyakat loptak el a vendégek:

• 15 m2 laminált padló
• 4-5 mázsa tűzifa
• szállástulajdonos télikabátja, csizmája
• állófogas
• állólámpa
• búvárszivattyú
• elemek a távirányítóból, faliórából
• fűnyíró
• indukciós főzőlap
• hűtőgép
• kondigép
• kosárpalánk
• leander, kerti virágok (kiásták)
• létra
• mennyezeti tükörgömb
• mobilklíma
• műholdas adó-vevőegység
• napozóágy
• perzsa macska
• porszívó
• puff
• szőnyeg
• televízió
• tésztakészítő gép
• WC-kefe
• WC-tartály
• WC-ülőke aljáról a műanyag csavarok