Kőkemény lehűlés jön holnap – íme a friss adatok!

Azt tudtuk, hogy ma átvonul egy hidegfront rajtunk, de amit hagy maga után, azt nem tesszük zsebre.

Hétfő virradóra újabb hullám vonul át felettünk, majd napközben keleten lehetnek még további záporok, zivatarok, nyugaton már szakadozottabbá válhat a felhőzet. Sokfelé élénk, a Dunántúlon erős, viharos lesz az északnyugati szél. A hőmérséklet visszaesik, 18-24 fokot mérhetünk – írja az Időkép.

Ehhez képest Miskolcra csak 16 fokot jósolnak esővel a hét első napján, Debrecenben sem lesz húsz fok és Győrben is éppen csak eléri a hőmérséklet ezt. Szegeden 18, Pécsen 22 és Kecskeméten 17 fok várható.

jonahideg

Az előrejelzés szerint azonban kedden tíz egységnyit melegszik az idő, szóval aki imádja a hőmérséklet ingadozását, tobzódhat a következő időszakban.